Vigasztaljátok a szenvedő alkonyokat, közéjük való kedvesem isSzomorú lángjaival zokogva kergetőzik Előttem szalad, megcsókoltam s az idő nagy némasággal elsüllyed körülöttünkDe üres kezemmel hiába kapkodok utánaA fájdalom…
Valami eltörött, Egy pici, tompa fényű Üveggolyó összetört a szívem Legmélyén És most cafatokra szaggat mindent Amihez csak hozzáér Ahogy utat tör magának a felszínre Pici kristályos darabok esnek ki Torkomból, Némi vér, Hús, Álmok, Amiket még tegnap…
„Mi a költő? Szerencsétlen ember, aki mély kínokat rejt szívében, de ajkai úgy vannak formálva, hogy miközben sóhajok és kiáltások hagyják el, mindez úgy hangzik, mintha szép muzsika lenne.”
/S. Kierkegaard/
