Kék szemed a tó, mély, hallgatag,

Kopár, néha hazudik

S remegve fut az éltető fény után

Kék szemed az ég, zord, vágtató

Szeleket hajtó félelmet ébresztő

Szelíd szomorúsága

Kék szemed a vigasz

Mosolya őszintétlen, világító derű

Fehér semmiség, látatlan titok

Kevés valódi villáma

Kék szemed a határ

Halált ébreszt, létet hazudik

Káromkodva mosolyog magában

Lenézi a csillogó semmiket

Kék szemed az álom

Tünékeny, hideg szomorúságom

Ott csillog valahol

Medre legmélyében

Kék szemed a bánat

Végtelen, aggódó, sorsokba

Taposó nehéz lábait a szél

Vonszolja át a falakon

Kék szemed a végzet

Létezése mámor, hiánya biztonság

Vesztesége éget, közelsége

Lángol és semmivé foszlatja bőrömet

Kék szemed halálom

Ha látom, ha nem látom

Lekaparja mézes bőrömet,

Nem törődve húsom fájdalmával

Kék szemed két szemem

S bár már rég feledni kéne,

Valahogy nem merem…