Körök
Egy napon majd égni fog
Édes körmeim hiánya avas bőrödön
Sistergő nyelvemért sikolt majd az ajkad
Melyet addigra már darabokra
Harapnak a cédák
Sajgó szívem pillantását lesed
az utcalámpák mögött
A bokrokba nézve keresed
Majd ölem melegét
Végigkutatod a
Messzi éjszakákat értem
Szemeimet fogja szomjazni
Arcod
Az lesz a te harcod,
akkor fog
Majd magában egyet kacagni a szívem
Akkor békélek majd meg
Az öröklétben
Egy napon majd karmolni fognak
Az illatos virágok
Egy napon még lehet,
Hogy nevedért kiáltok
S lehet, hogy egy napon
Még akarlak
De aznap
Biztosan halálra marlak…
Éles szirmaimmal kivágom a lelked
S körbemutogatom
Az egybegyűlteknek,
Hogy lám, rendelkezel
Valami esztelen erezettel
Mely sejteti
Érzéseid lehetőségét
Majd elhajítom
S kacagok: „a fenét!”
Látszat s csupa ámítás
Mint egy holografikus
Kiállítás
Nem létező vérünkből,
Plasztik szerelem
Ezen kételkedem,
S erősen érzem a hiányodat…
Végigszántom
Nyelvemmel vérző szájpadlásom
S azon tanakodok,
Meddig harapok még magamba
Ajkaid helyett
Meddig tépem saját húsomat
Meddig akarlak még
Életben látni egyáltalán
Meddig marad meg ostoba
illatod a szoba falán
S meddig tépkedjem a lepedőt
Hogy ne jussanak eszembe
Poshadt porcikáid?
Meddig mossam hajam,
Meddig vágjam le arcomról
Lelógó zsigereimet
Meddig tépjem karomból
A lüktető ereket
Meddig még?
Hányszor jössz még
Ezer arcba bújva
Hányszor találsz itt
Ugyanolyan törötten?
Hányszor közli velem a telefon:
Nem jöttem…
Hányszor látom még
Remegő karjaimban tiedet
Mikor felejtem el
Minden elhibázott
Szerelmemet?
Mikor tépem ki szívemet végleg?
Mikor találom
Fel saját halálom?
Sovány, de vigasz...
Bársony semmibe fulladó éjszakám
Világít megint
Ismerős magány
A hercegek helyett, jobb híján
A borok királya hoz gyönyört
Nem rosszabb ez se a semminél
Lassan talán
Talán
Talán
Vége lesz egyszer ennek
Is,
S felkúszik a
Polcokra a semmi közé…
A fene enné meg,
Annyira nem akartam, hogy
Oda kerüljön…
Annyira nem…
Még egy kis bor és
Csend lesz, és sötét
Éjsötét
Éjsötét…
