Vannak hangok, Melyek bár Tisztábban szólnak Egy gyermek kacajánál Mégis elnyomja a világ… A királyok fülei Süketek A kristályos csengésre… Ezek a hangok Belopakodnak a Kórházi szobákba Gyenge álmot Lopni a Haldoklók pilláira …
I. Aludj! Rázd le magadról Az élet Ezer szemét És temesd gondjaid Legyezőjét Az ágy alá. Kényszerítsd térdre Memóriád És zuhanj Mély, Dallamos, Lomha álomba S csak hangomra Ébredj majd. Zárd ki az utca Porát a szobából Hazudd Messze…
„Mi a költő? Szerencsétlen ember, aki mély kínokat rejt szívében, de ajkai úgy vannak formálva, hogy miközben sóhajok és kiáltások hagyják el, mindez úgy hangzik, mintha szép muzsika lenne.”
/S. Kierkegaard/
