Csak Poe ide vágó verse jutott eszembe:

A győztes féreg


Imitt egy gála éj
A vég-évek magányaiban!
Angyalnép, könnyben ázva, mély
Fátyol közt, szárnyasan
Színházban ül, drámát akar,
Reményt és rémeket,
Mig szférák zengnek, büszke kar,
Szeszélyes éneket.

Ezer isten-formájú báb
Súg-búg a színpadon,
S ling-leng idébb-odább,
Jő, s puszta bábként megy vakon,
Amint formátlan odafönt
Nagy erők mozgatják a színt;
Kesely-szárnyuk csapkodva önt
Láthatatlan kínt!

Óh bolond dráma! nem feled
Örökre aki lát!
Hogy űzi folyton a tömeg
S nem éri fantomát,
És körben űzi, s visszatér,
Nem éri sohase;
Bűn, Őrület és szenvedély:
Ebből áll a mese!
De im, egy csúszó rémalak,
Mint vérpiros gomoly,
Előgyűrűz a színfalak
Magányaiból.
Jön! - jön! - és a bábok soka
A Csúszók étke lesz.
Sír a szeráf: férgek foga
Emberek vérével veres.

A lámpa - a lámpa mind kihal!
S lehull a remegő
Formákra, zúgva, mint a vihar,
A függöny, a szemfedő.
Az angyalnép sápadva föláll
S szól, míg fátylával időz:
“Ez az Ember című dráma volt,
S a Győztes Féreg a hős.”