Egyre gyorsabban
Futunk a szűz hóban
S míg őrületünk futni enged
Én szorítom mindkét kezed.
Szorítom és rántom magam felé.
Álommá szenderül bennem a türelem
Két kezed most végzetem
S szakadékom a hó.
Áldozatom a tánc.
Nincs Isten.
Szellemek vannak,
Gonoszak és hivalkodók
Nincs Isten,
Hogy megmentsen innen
Elevenen égünk el a havon…
Fájón ég kihűlt talpunk a fagyott
Tó mélabús tükrén
S mi bámuljuk benne arcunkat szürkén
Én azt hiszem, Te vagyok
Vagy vak szemem ki teremtett
Két vak, tűzben és vérben forgó szem hányta a földre a világot,
S miután minket meglátott még tekintetének
Csonkjait is elnyelte az időben,
Hogy ne kelljen könnyeznie többé.
Fáj neki, ha sír
Értelmetlen teremtő
Ketrecszemekbe zárt bánat
A fajtám példányai
Könnyeidre várnak
De te sosem könyörülsz
Szemhéjad csonkjai alatt bomlott hitünket figyeled
Mintha te nem tudnád milyen
Elveszni a befagyott vízen
Elengedni az ölelő karokat,
S a víztükrön meglátni önmagad.
