Tiszafejéregyháza. Kis falu.
Oláhok fészke. És a közepén
Zsupfödte házban egy szép lány, szegény,
Meghalt az éjjel. Minden szomoru.
Megyek a házak szűk sikátorán,
Kocák hevernek minden útfelen.
Szokatlan vagyok én, az idegen.
A sok gyerek ámulva néz reám.
Szép szál legény áll künn a ház előtt,
Hol Florica, szép Florica halott.
Nem láttam én még íly mély bánatot,
Ily hangtalant, egykedvűt és merőt.
Rám néz fáradt szemével a legény,
Félős részvéttel visszanézek én.
Nem szólhatok. A nyelvünk idegen,
De ez a mély bánat rokon velem.
Egy könnye tör rőt szempilláira,
De én megértem mit mond: Florica!
