Szemek
Szemek esti csillagfényben
Tükröződnek éji tavon
Magányban és sötétségben,
Ringva a bús hullámokon
Szemek, melyek vágyva néznek
Kívánva két másik szembe,
Szemek melyek elmerengnek
Az elnémult végtelenbe
Szemek, melyek nem csillognak
Fényük sivár, élettelen,
Szemek melyek sorra halnak
Üressé vált lelkeinkben.
Szemek melyek köddé válnak
Sírva, sötét éjszakában
Szemek, miket a magánynak
Adnak díszes, új ruhában
Szemek, mikben él még a tűz,
S nem nyugodnak idő múltán
Szemek miket ezer gond űz
S búsan sírnak nap-nap után
Szemek melyek sóvárognak
Egy másik fénylő szempár után.
Szemek melyek nem nyugszanak
Csak folyton sírnak könnyek után
