Kifacsarom a szívemet
Két tenyeredet
Tarthatod
S felfoghatod
édes véremet
Lassan folynak le
A nehéz ólomdarabok
kedves szemek, csókos nyelvek
Hagyták benne régen,
Mikor minden döfés után
Úgy véltem: végem.
S lásd vérem nélkül is vagyok
Mint kripták mélyén az elhagyott
Bús szeretők szobra.
Ez is pokol.
Egy csillogó, kacagó világ pokla
S én forgok benne szüntelen.
Hiszen kilépni a gyenge még
Apró pocsárból is képtelen.
Jégvirág vagyok
Belül meleg kívül hideg ablakon
Csak belenövök a sötétbe, vakon
S egy gyenge lehelet
Elveszi életemet.
Hát csorogjon a vér
Elfolyhat az élet
Mit bánom én azt már?!
Ki féli a Véget?
