Néha sikítva ébred,
Néha eszeveszetten
Keresi szemeidet
A sötétben,
De néha mégis
Örül,
Hogy nem látja
Őket magán…
Olyankor betakarja szuszogó
Gyermekét
És hálát ad
Minden mozdulatáért
Az Úrnak…
Majd kávét főz,
És reggelit
Készít,
És kifőzi a tejből
A múltja könnyeit
Uzsonnás dobozba
Csomagolja
A lehetséges
Jövőket
És mosolyogva
Az iskolatáskákba
Dobja
Mert az új szavak lehetőségét
Már
Odaadta
Remegő kezével
Együtt…
- hiába vajon? -
