Savanyú, kényszeredett
Cseppekben
Hideg felületek
Vonzása és taszítása
Mint isteni kezek
Öntudatlan szépséget
Bocsátanak a „semmi”
Világban tükröződő
Szemére.
Elfut a kövek repedéseibe
S gyermeki együgyűséggel
Figyeli
Ahogy a napfény
Meggyullad alatta
Mintha tudata lenne
Vörös izzás veszi körül
- lényegében fürdik -.
Csorbultan csillan
Egy utolsót
Majd nagy leheletet vesz
Hogy újra belevesszen
A mindenségbe…
