Karmolja a falakat a csend
Elveszti fejét az öntudat
Megmelegszik az alvó lány haja a tűzben.
Kialszik minden remény a tegnapok ízéből
Nincs több mondanivaló
Kevés a bor, de sok az illat.
Nincs víz, mégis szomjazik a száj
Kedvenc arcáról csordul a könnycsepp
És aláhull a felperzselt porba
Lovak vágtatnak szunnyadó szelekbe
Hangokat dobálnak egymásnak a szobrok
Bársony és vörös hús sikálja a ruhát
Feszeng a hangyaboly
Harsannak a kürtök
Megszólal az ének.
Kijöttem, s csoda,
Hogy még mindig élek.
