Sétafény hajókázik
A szürke aszfalton
Lábam nyomában lépkedek
Színes napkeltékre ébredek
És közben néha lépve álmodom.
Sorsfolyamok csúsznak
Végig a lucskos utakon
Úgy kötnek gúzsba, hogy
Nem is veszem észre.
Kitérőket teszek a lét kapuján
De visszatáncolok néha
Aláírni a jelenléti ívet
Vagy csak bekapcsolni a rádiót.
Majd puha egységembe
Zuhanok megint
Fojtogató vánkosokkal fejem alatt.
Lassú támolygásban tovabolyong
A lét mellettem
Ahogy sétálok törötten
Sorba rakott furcsa tégláin
A mai napoknak
Meg néha a tegnapoknak.
Bár ritkán, de érintem a holnapot
Noha szememnek fanyar félvakság adatott.
És szürkén lát a szívem.
Hidegen ülök a meleg homályban
Testemen megannyi rúzsban úszó száj van,
Arcok sehol.
Csak ajkak és nyelvek,
És csókok, betegek.
Tépőfogak és szájszag.
Nem várok többé
Elkoptak a buszmegállók
S mit tanuljak még?
Mondd meg, Atyám, mit?
Hova menjek majd, ha trónokról
És katedrákról meredő ezer szem
Tekintetét órákig iszom és eszem
De eszem nem lép lépcsőt.
Skatulyákból dióhéjba vágyom
Írni és dalolni boldog
Magamnak való magányom,
Kicsukni a rohadás bűzét,
Tükrök mögé rejteni a világot. 07.09.04.
